Vagyis egészen pontosan még van. A Grimm-testvérek klasszikus meséinek többféle adaptációja született már, a filmektől kezdve a rajzfilmeken át egészen a képregényekig, tévésorozattal azonban még nem igen lehetett dolgunk. Most ezt a hiányt pótolják az amerikai sorozatgyárosok, méghozzá rögtön két szériával.

Komment 0 | Reblog! 0 |

A múlt héten már hírt adtunk arról, hogy a kultfilmnek számító Akira című animét már biztosan megfilmesítik Hollywoodban. A rendező és a producerek kiléte fix, minden másról egyelőre csak pletykák keringenek. A főszerepekre azonban úgy tűnik, már megvannak a jelöltek.

 

Komment 0 | Reblog! 0 |

Még meg sem jelent dvd-n az idei év egyik kasszasiker képregény-adaptációja, máris a folytatásról érkeznek a hírek. Ugyan csak és kizárólag a Bosszúállók és a Vasember 3 lezavarása után kezdik meg az Amerika kapitány 2 munkálatait, a forgatókönyvírók már most képtelenek arra, hogy tétlenül üljenek a babérjaikon.

Komment 0 | Reblog! 0 |

Kedves Szülők! Bizonyára Önöknek is meggyűlt már a baja csecsemő korú kisgyermekük etetésével, elegük van már a végeláthatatlan "bébiétel versus csempe/tapéta és minden egyéb konyhai felület" - típusú harcokból, a gyermek kiskanállal szemben tanúsított masszív ellenállásáról nem is beszélve. Nos, ez esetben a Star Trek-es babaetető szettet Önöknek találták ki! A kiskanalat Kirk kapitányEnterprise-járól mintázták, de ha ez még nem volna elég, a beépített lámpák garantáltan lekötik a babák figyelmét. Az "űrszekéren" érkező falatoknak pedig melyik kis lurkó tudna ellenállni? Pláne ha a partedli is világít! Bár az is igaz, hogy nem lehet nagy szükség a nyakba kötős funkciójára, amikor a csillaghajó szállítja az ételt a baba szájába...

Komment 0 | Reblog! 0 |

Ha február lenne, nyugodt szívvel mondhatnánk, hogy itt a farsang, áll a bál! Helyette azonban a Mindenszentek ünnepe közeleg - viszont Amerika után szabadon ugyanúgy kapkodunk a jelmez-ötletek után. És ha már jelmezbe bújhat a fél világ, ugyan mért ne öltözhetnének be kedvenceink is? Vannak, akik már meg is tették. A következő képes összeállításban a legeredetibb kutyagúnyák következnek, Star Wars-, Harry Potter- és Power Rangers-témákban, ráadásként egy örök klasszikussal!

Komment 0 | Reblog! 0 |

Ahogy Marty McFly kalandja befejeződhetett volna...

Címkék: film, star wars

A '80-as évek egyik kultfilmje volt a Vissza a jövőbe, ami kétségkívül még kedveltebb témává tette az időutazás kérdését. Bár nehezen róhatnánk fel bármilyen hibát Robert Zemeckis trilógiájának, azért bármikor felmerülhet egy ötlet, ami tovább tökéletesítheti a sztorit. Példának okáért rögtön itt van ez az alternatív befejezés, amelyben Marty és a Doki valóban a jövőbe utaznak - talán túlságosan is. Merthogy hirtelen egy messzi-messzi galaxisban találják magukat, és csak a csillagközi forgalmi dugónak köszönhető, hogy elkerülik Anakin Skywalkeréket.

Forrás: geektyrant.com

Rhaenyra bejegyzése

Komment 0 | Reblog! 0 |

 

A Warhammer 40000 orkjai ihlették és meg is megirigyelhetnék ezt a gyönyörű, kecses jószágot, amely ideális parasztlázadás, nagymértékű ikea-leárazások és közlejedési dugók idején. Ez az autó soha nem hagy cserben, mint egy Tigris tank, 1100 is megiszik 100-on, és rossz szögben még egy akna sem lyukasztja ki. Ráadásul, van még egy jó tulajdonsága: még egy pangó gépjárműpiac sem tehet be, ha el akarod adni. Csak akkor fémként kell aposztrofálni, és kg-ban fizetnek majd érte.

Komment 2 | Reblog! 0 |

R2D2, a tökfej

Címkék: star wars, halloween

Telik-múlik az idő, már lassan október végén járunk, így a Mindenszentek is vészesen közeleg. Amerikai mintára (és a globalizáció hatására) azonban már nálunk is kezd kicsit más színezetet kapni az egyébként a holtak tiszteletéről és a megemlékezésekről szóló ünnep. Most már itthon is dívik a csokigyűjtés rémisztő jelmezekbe bújva, és persze a töklámpás készítése sem furcsa vagy meglepő elfoglaltság többé. Olyannyira nem az, hogy talán Magyarországon sem nézne nagyot senki, ha a Star Wars örökös sztárja, R2D2 kerülne ki az ablakokba, tökből faragott, belülről gyertyával megvilágított teljes valójában...

Forrás: geeksaresexy.net

Rhaenyra bejegyzése

Komment 0 | Reblog! 0 |

Akira tényleg Hollywoodba megy

Címkék: film, cyberpunk, anime

Már korábban hallhattunk pletykákat és híreszteléseket azzal kapcsolatban, hogy a jövőben néhány nagy sikerű japán animációs filmből (hivatalos nevén anime) bizony élőszereplős, amerikai látványmozit forgatnak. Szóba került a Cowboy Bebop és az Akira is, mint potenciális jelölt. Biztosat azonban nem tudhattunk - egészen eddig. Most a Warner Brothers zöld utat adott az Akira-produkciónak.

Komment 0 | Reblog! 0 |

Láttuk mi ezeket a filmeket, hogy Star Wars. Ott pedig vannak ezek a rohamosztagosok, tetőtől talpig páncélban, alig szólnak, az életük csupa meló, lövöldözés, harc, éberség. Vagy csak azért hisszük ezt, mert nem látunk bele a mindennapjaikba? Aki ismeri az 501-es Légiót (és annak legvidámabb egységét, a magyarországi helyőrséget!), az tudja, hogy a Birodalom hű harcosai ennél jóval több mindent csinálnak: karöltve a Galaktika szerkesztőséggel vért adnak, gyerekekkel foglalkoznak, és úgy általában: küzdenek a jó ügyért. De végső soron a rohamosztagosok is emberek, ráadásul katonák, akikről tudjuk, hogy nem vetik meg a szórakozást és az élvezeteket sem.

Komment 0 | Reblog! 0 |

Követők

Tücsi a galaktikus Zanphagras pestabacsi kicsimate galaktika Köznapi Tharquuis myexpeti mesh126 mrs Lucutus

Hirdetés

Galaktika

Minden, ami tudomány, minden ami fantasztikus... és minden, ami tudományosan fantasztikus. A Galaktika hivatalos blogja. Lépj a jövőbe!

Utoljára kommentelt bejegyzések

Utolsó kommentek